Rettegők
Egy kutya örökbefogadása alap helyzetben sem egyszerű.
A menhelyeken, gyepmesteri telepeken élő kutyák mind cipelik a maguk kis batyuját, melyről nagyon sok esetben nem tudjuk, hogy mit tartalmaz. Megtaláljuk az utcán, elhagyott épületeknél, betévednek olyan nyilvános helyekre, ahol jó érzésű emberek nem hagyják sorsukra, nem üldözik el, hanem segítséget hívnak hozzájuk.
Azután persze vannak a "gazdi" által leadott kutyák, akik ki tudja mit élhettek át a leadás pillanatáig... Mert sajnos az csak egy dolog, hogy mit mondanak el és mi történt valójában. Ne menjünk messzire. Ott van az én kis Lucykém. A tulaj azért adta le állítólag, mert külföldre költözött és nem tudta magával vinni. Megismerve a kis raptort egészen biztos vagyok, hogy nem ennyi volt a történet, hiszen Ő egy jagd terriert is tartalmazó keverék kutyus, aki erősen hozza a fajta jellegzetességeit. Ha nincs vele foglalkozva, ha nincs lefárasztva, ha nincs biztosítva számára, hogy kiélje az ösztöneit, egy rémálom vele együtt lenni. Viszont, ha mindezt megkapja, egy írtó cuki, bújós, szeretetéhes "kiscica", egy hatalmas egyéniség csöpp testben, aki legrosszabb napokon is mosolyt csal az ember arcára - persze csak ha jó humorérzékkel van megáldva,
Szóval sok esetben csak találgatni tudunk, hogy melyik elárvult lélek, mit hozott magával a puttonyában. És ők azok a kis mentvények, akik egyébként farokcsóválva ujjonganak, ha meglátnak minket, izgatottan várják, hogy sorra kerüljenek a napi sétánál, vagy hancúrozhassanak egyet a kifutón társaikkal vagy a gondozókkal.
De ott vannak a rettegők! Hatalmas puttonnyal! Tele csalódással, fájdalommal, félelemmel. Akikhez soha nem ért simogató kéz. Vagy azért, mert szimplán nem foglalkoztak velük, vagy pont az ellenkezője. Ütötték, verték, így az emberi kéz számukra a fájdalom és rettegés forrása. Az ember számukra egy gonosz démon, akitől menekülni kell, esetleg megpróbálni láthatatlanná válni egy sötét sarokban, hátha ez alkalommal kimarad a bántalmazásból.
Ők azok, akiket sokáig nem fogtok megkapni sétáltatni, ha önkénteskedni mentek egy menhelyre. Ők azok, akiknek a létezéséről, csak a közösségi média oldalain fogtok, hallani. Láttok róluk videókat, képeket.... Látjátok ahogy fejlődnek... de személyesen nem fogtok találkozni, amíg készen nem állnak rá.
Ők azok, akikkel a gondozók, trénerek hosszú heteket, vagy akár hónapokat dolgoznak, mire engedik magukat megsimogatni anélkül, hogy harapnának... Akiknek hosszú ideig tart, mire egyáltalán a kifutóig eljutnak hosszú pórázon.... akiknek nehéz újra bízni a kétlábúakban és sokáig tart, amíg ki mernek velük menni a nagy és félelmetes világba.
Ők azok, akik még látni sem láttak nyakörvet, hámot vagy pórázt életükben. Akiknek meg kell tanítani, hogy ezek a tárgyak nem bántanak, nem okoznak fájdalmat.
Ők azok, akiket meg tanítani sétálni... akiknek meg kell mutatni, hogy bár a világ óriási, és rengeteg félelmetes zaj, inger van kint, mégis a séta jó móka, ha jó a társaság.
Ők azok, akiknek meg kell tanítani, hogy nem minden ember akkora büdös gyökér, mint a féreg, aki bántotta őket. Hogy igenis vannak jó emberek, akik közül majd a gazdi is kikerül, ha eljön az ideje. Aki szeretni, simogatni, óvni, félteni fogja őket. Aki meleg otthont, biztonságot nyújtanak számukra és séta közben figyelnek, vigyáznak rájuk, játszanak velük.
Amint ezt a rögös utat végig járta szegény pára, akkor jön el az ideje annak, hogy lehetőséget kapjon számára idegenekkel ismerkedni. Először a biztonságot jelentő gondozó jelenlétében, majd ha már az adott emberben is kezd bízni, önállóan is.
Ekkor kerül gazdi kereső státuszba....
Sokan az örökbefogadás alapfeltételeit is problémásnak, nehézkesnek, túl gondoltnak tartják. A rettegők esetében még szigorúbbak a feltételek. Még nehezebben megy az örökbefogadás. Rengeteg dologra kell odafigyelni. Csak gondolj bele! Megmentjük őket, bizalmat építünk... rengeteg munka, energia és könny van abban, hogy végül gazdit kereshetünk számukra.
De a rettegők bizalma nagyon törékeny! Nem adhatjuk oda őket akárkinek. Rájuk extrán kell figyelni!