Örökbefogadás
AHOGY ÉN LÁTOM
Igaz, hogy még nincsenek évtizedes állatmendő/állatvédő tapasztalataim, DE! Az már ez alatt a 2-3 év alatt - amióta szorosabb kapcsolatba kerültem a kutyák mentésével -, hogy nagyon nem ott tart a társadalmunk, ahol kellene. Nem! Nem vagyok telhetetlen. Díjazom, hogy már egyre többen döntenek az örökbefogadás mellett a kocsi csomagtartójából, szaporítóktól történő vásárlás helyett. Ennek igazán, tiszta szívemből örülök.
Viszont más, fejlettebb országokhoz képest még mindig nagyon le vagyunk maradva. Nálunk még mindig az emberről szól az örökbefogadás és nem arról, hogy segítsünk egy elárvult lelken, ha már egyszer megtehetjük, hogy kutyánk legyen.
Magyarországon az emberek azért akarnak kutyát, hogy legyen egy társuk....hogy ne legyenek magányosak... hogy annyival is kevesebbet kelljen foglalkozni a gyerekkel, mert elvan a kutyával... egy darabig... Elvárásaik vannak az örökbefogadni kívánt kutyával szemben. Nem az van, hogy a család összeül, meghozza a döntést, hogy Ok, most belefér egy kutya az életünkbe, fogadjunk örökbe, majd elmennek egy menhelyre és örökbe fogadják azt a kutyust, akivel kölcsönösen működik a kémia. Minden más tényezőt figyelmen kívül hagyva. Tudom, óriási közhely, de abszolút egyetértek azzal, hogy ha valaki bemegy egy menhelyre és ki tud úgy jönni onnan, hogy nem fogadott örökbe, akkor nem való neki kutya. De Nem! Válogatnak, mintha a húspiacon lennének. Megvan a döntés. Bemennek a menhelyre, és rákezdenek:
Legyen fiatal, nagyon maximum 2-3 éves
Legyen kistestű
Ne legyen túl aktív
Ne szedje szét a lakást, amíg nem vagyunk otthon
Legyen szobatiszta
Ne ássa fel a kertet
Ne tegye tönkre a virágainkat
Ne pisilje ki a cserjéket
Ne szökjön
Ne ugasson
Őrizze a portát, jelezze ha jönnek
Ne ugráljon! Azt nem szeretem...pláne ilyen időben (amikor esik vagy fel van ázva a talaj...)
Bírjon ki 10-12 órát egyedül, rosszalkodás és bepiszkítás nélkül
ÉS A SZEMÉLYES KEDVENCEM! Ezen mindig behalok. De még mindig nem jöttem rá, hogy mi ez a fétis... "Tudja az ül parancsot?"
Ez az ültetés nem tudom miért van ennyire beakadva az embereknél, de valami fenomenális. Eljön sétáltatni, vagy ismerkedni, megkapja a kutyát, aki szerencsétlen már alig várja, hogy mehessen ki a világból, mert lehet előtte már 2 napja nem jutott ki a nyomorult... erre rázendít: Nyugi! Ne ugrálj! Ül!Ül!Ül! ÜÜÜÜÜÜÜÜÜl!
Ilyenkor szívem szerint visszakérdeznék, hogy azért levegőt vehet az a szerencsétlen, akit örökbefogadnak?
Illetve, hogy úgy megvan az a kép, ahogy az 1 éves csivava vagy egy törpe spicc vigyázban ül a kapu előtt, és hang nélkül (vért izzadva) igyekszik elijeszteni a betörőt...?
EMBEREK! Fogjátok már fel végre, hogy ha kutyát vesztek magatokhoz, kivédhetetlen, hogy 1-1 kedvenc cipő áldozatul esik. Előfordulnak balesetek. Akkor is ha szobatiszta, mert lehet ő is beteg, érezheti rosszul magát vagy éppen így áll bosszút vagy azt fejezi ki, hogy féltékeny, hogy figyelemre vágyik. Igen, van hogy felborul a vizes tál vagy éppen az etető tál. Mindig akkor vágynak a legtöbb figyelemre, amikor nekünk éppen nagyon fontos elintézni valónk lenne. Vágyik a közelségünkre. ÉS IGEN! Akkor a leg-szeretetéhesebbek, amikor éppen takony idő van és nyakig sáros. És igen. A kutyák nagy része imád a sárban dagonyázni, a vízben, pocsolyában pancsolni, majd nagy büszkén rohanni a gazdihoz, hogy megmutassák neki milyen "szépek" lettek. Természetesen a gazdi közelében van a legjobb hely arra, hogy mindent is kirázzon a bundájából, szóval tuti, hogy Te is a fejed búbjáig sáros leszel. Őt vinni kell sétálni akkor is, ha szakad a jégeső, orkán erejű szélvihar van, vagy épp térdig ér a hó. De mondok jobbat. Akkor is vinni kell sétálni és foglalkozni kell vele, amikor beteg vagy.
A Te saját szabályaidat pedig nem a menhelyen fogja megtanulni, hanem Veled otthon. Természetesen azt sem azonnal. Idő kell, míg otthon/biztonságban érzi magát. Neked türelmesnek kell lenned vele és szeretettel végig kell vezetned az úton, hogy megtanulja mit szabad és mit nem. Meg kell mutatnod neki mi az, amit elvársz tőle.
Ahhoz hogy szoros, bizalmi kapcsolat alakuljon ki közöttetek, ahhoz foglalkoznod kell vele. Minőségi időt kell együtt töltenetek. El kell járnotok kutyaiskolába, ahol nem csak a kutya tanul meg alap dolgokat, mint ÜLNI, feküdni, helyben maradni...stb. hanem Te mint gazdi is sokat fogsz tanulni a kutyádról. Keress mindkettőtöknek testhez álló foglalkozást. Gondolok itt az agility, őrző-védő, dog dancing, mantrailing....és még sorolhatnám mennyi féle gazda és kutya számára is izgalmas tanfolyam elérhető már hobbi kutyásoknak is. Ezeken nem csak a fizikailag, de pszichikailag is lefárad a kutya.
Ez az életkor mánia a másik halálom a maratoni ültetgetés után.... Itt megint az emberi önzőség kerül előtérbe. "Most temettük el Buksikát a közel jövőben nem szeretnénk elveszíteni még egy kutyust." "Nem tudnám feldolgozni, ha 1-2 év múlva meghalna" Csak egy költői kérdés. Mi a garancia arra, hogy egy kölyökkutya élni fog 15 évig? Mivel ismeretetlen az előéletük, a felmenőik, a genetikájuk, honnan tudod, hogy egy kölyökkutyának nem jön elő 2-3 éven belül valami olyan súlyos rendellenessége, betegsége, amibe belehal?
Sokan pedig azért ragaszkodnak hozzá, hogy majd a családban nőjön fel, mert úgy könnyebb tanítani. Na, ezt is meg tudnám cáfolni. Egy kölyökkutya tartása és tanítása rengeteg problémával, munkával jár. Egy idős kutya ugyanúgy tanítható, mint egy kölyökkutya, csak Nekik több időre és türelemre van szükségük. Ahogy nekünk, embereknek is. Van, aki 70 évesen diplomázik. Meg tudja csinálni. Maximum neki több időt kell a tanulásra szánni, és mindenféle kreatív módszert be kell vetni.
