Franco Napló - Újabb mérföldkövek
Képzeljétek el! Az elmúlt időszak olyan eseménydús volt, hogy még naplót írni sem volt időm. Legutóbb ott hagytuk abba, hogy kaptam labdát, és kötél játékot, no és persze, hogy kennel rácson keresztül már nyugodtan rám lehetett akasztani a pórázt.
Ez mind semmi! Ezt hallgassátok!
Egy-két napig mentünk ki úgy sétálni Ritával, hogy kennelen keresztül akasztotta a pórázt a nyakörvembe. Annyira élvezni kezdtem a kiruccanásokat, hogy a végén már simán rám lehetett tenni anélkül, hogy vicsorogtam volna. Manapság, már simán indulunk szokásos sétánkra úgy, hogy Rita bejön a kennelbe, megszeretget egy kicsit, és zökkenőmentesen akasztja rám eddigi utálatom tárgyát. Kicsit nem figyelek oda még a végén meg is szeretem ezt a kötőféket.
Mivel ilyen jól haladtunk, tettünk egy próbát azzal is, hogy az udvaron szétnézhettem. Előkészítve ezzel azt, hogy majd póráz nélkül is randalírozhassak a kerítésen belül szabadon. Jó alaposan körbe szimatoltam mindent, felfedeztem a terület minden zeg-zugát, megjelöltem minden főbb csomópontot.
Azután jött a fordulat. Egy esős napon, amikor Rita reggel dolgozni ment, jóval a vártnál hamarabb megjelent és nem jött egyedül. Vele jött Attila kollégája is, akit már régen láttam. Alaposan szemügyre vettek, szervezkedtek valamit, aztán megjelent Luke, Rita egyik kutyája. Először kennelen keresztül szimatoltuk egymást, Rita valamit rendezkedett, de nem nagyon értettük mi történik. Végül Luke-t beengedték a kifutómra. Ekkor én még bent voltam a lakrészemen. Majd egyszer csak azt vettem észre, hogy nyílik az ajtóm. Már nagyon vártam ezt a pillanatot, mert eléggé magányos voltam odakint egyedül. Régóta vágytam egy játszó pajtira és végre eljött a nap.
Korábban, már kennelen keresztül hívtuk egymást játszani, úgy láttam én is szimpatikus vagyok Luke-nak és én is megkedveltem őt. Szóval, ahogy kinyílt az ajtó, kiszaladtam és hatalmas játékba kezdtünk. Mindketten nagyon örültünk a másiknak. Akkorát játszottunk, hogy mindkettőnk nyelve a földig lógott már a végén.
Ezt is eljátszottuk 1-2 alkalommal. Luke bejött, játszottunk, majd ment a dolgára. Nagyon élveztük. Annyira, hogy egyik nap Rita férje bedobta az ötletet, hogy mi lenne, ha kiengednének minket az udvarra, legalább nem azon a 6 négyzetméteren botladozunk játék közben. Hatalmas volt az öröm. Fel és alá rohangáltunk, fogócskáztunk. Amikor jöttek, jól megvédtük a területünket. Hangos ugatással elijesztettünk mindenkit. Nagyon jók lehettünk ebben is, mert senki nem mert bejönni, így mi zavartalanul játszhattunk tovább. Jó kis nap volt. Valószínűleg Rita is elégedett volt velünk, mert ez után már minden nap, amikor otthon volt, az udvarra engedett ki Luke-kal játszani.
Ma pedig újabb kalandban volt részem. Nem tudom mi folyik itt, de Rita ismét készülhet valamire. Ugyanis ma úgy állított be hozzám, hogy volt nála egy hám. Szokásos történet. Bejött, jól megszeretgetett, kivetette az etető tálamat, majd ismét jól megszeretgetett, kaptam jutifalatot, mert ügyes voltam. Majd kezdett közelíteni a hámmal. Megsimogatott vele, megmutatta, hagyta megszagolni, és mivel jól reagáltam az újdonságra, így a nyakamba is tette a hámot. Ezt is egész jól viseltem, de azért voltak fenntartásaim a dologgal. Még életemben először találkoztam hámmal. Nem igazán tudom, hogy működik. Félni nem féltem tőle, mert tudom, hogy Rita nem bánt és nem csinál olyat, amivel fájdalmat okoz, de azért na... Valószínűleg ideiglenes gazdim is látta a bizonytalanságomat, mert be azért nem csatolta ezt az ördögi szerkentyűt. Már azzal is elégedett volt, hogy hagytam a nyakamba akasztani és nem morogtam, nem vicsorogtam miatta. Kaptam sok-sok simit és jutalom falatkát, majd beengedte hozzám Luke-t, hogy játszunk egy nagyot. Az ajtót is nyitva hagyta nekünk szóval miénk volt az egész udvar.