Dog for Xmas

20/12/2019

November közepén egyre aktuálisabbá válik a téma: Kinek mit adjunk ajándékba Karácsonyra. Valahol a világban már nyáron karácsonyi lázban égtek a plázák, de nem rég hozzánk is megérkeztek az első csoki Mikulások, Adventi naptárak és velük a szaloncukrok, karácsonyi dekorációk. Akik előre gondolkodnak, már lehet, hogy az ajándékok egy részét is beszerezte, hogy ne a nagy dömping idején kelljen a tömeggel hömpölyögnie. 

Sokan azonban az utolsó pillanatra hagyják az ajándékok beszerzését. Ilyenkor jönnek a megfontolatlan, pánik szerűen érkező ötletek. Kétségbe esett szülők vakarják a fejüket a játékbolt előtt azon merengve, hogy mégis mi kerüljön a fa alá. "A lányom már kinőtte ezeket a játékokat..." "A fiamat nem kötik le ezek..." "De akkor mégis mi legyen????????? ÁHHÁ! Már régóta szeretne egy kiskutyát. Mindig azzal fűz, hogy engedjem meg. Isti-bizti leviszi sétálni és ad neki enni és takarít utána és és és tényleg gondját viseli..."

Ezen gondolatokat követően jön az isteni szikra. "Egye fene! Kap egy kiskutyát Karácsonyra." Ilyenkor vadul böngészni kezdik a különböző hirdetési felületeket, weboldalakat éppen jó pénzért megvásárolható, vagy éppen ingyen elvihető kutya kölykök után kutatva. - ahol többségében szaporítók, vagy olyan felelőtlen kutya tulajdonosok hirdetnek, akik nem gondoskodtak kutyusuk ivartalanításáról.

Aztán megtörténik. Találnak egy hirdetést, ahol első pillantásra beleszeretnek a kis cuki-muki kutya kölyökbe, akiről vagy azt sem tudják milyen fajta, vagy épp megnézik, de még sose hallottak róla. "De hát ez mindegy is, hiszen olyan cuuuukiiiii!"

Nyélbe ütik az üzletet, megkapják a tündéri, zabálnivaló cukiságot. Szülők boldogok... az ajándék kérdés megoldva. Szaporító dörzsöli a markát, hogy elpasszolta a kölyköt.... mindenki boldog.

Eljön a nagy nap. Itt a Karácsony. Mindenki szeret mindenkit, röpködnek a csomagoló papírok és a fa alól egyszer csak színre lép az eddig a nagyiéknál bújtatott fő attrakció... az ajándékba vásárolt kicsi kutyus. Gyerek boldog, hiszen már régóta erre vágyott. Öröm könnyekben tör ki az egész család. Ennél szebb Karácsonyt el sem tudtak képzelni. Nevet kap, játék, hancúrozás, ölelgetés, szép szavak, becézések... nem baj, hogy bepisil, hiszen még baba. És olyan aranyos.

Aztán elmúlnak az ünnepek, az emelkedett hangulat, vége a téli szünetnek. Jönnek a dolgos, szürke hétköznapok. Rájönnek, hogy Pistike/Rozika marhára nem fogja levinni sétálni Sütit és az etetés is anyára marad. Aki ezzel az első néhány héten még talán meg is békél, de aztán egyre jobban bosszantja.

Nem elég, hogy dolgozik reggeltől estig, még kelljen korábban, hogy indulás előtt levigye a kutyát. Aztán készítse össze a gyerkőcöt az iskolára. A túlhajszolt munkanap után hazafelé intézi a bevásárlást, majd hazaérve benyit a lakásba, ahol Süti örömujjongásban kitörve fogadja a hazaérkező családtagot, aki ahelyett, hogy hasonló örömmel üdvözölné négy lábú családtagját, iszonyatos dühbe gurul és ordibálni kezd. Igen. Süti az egyedül töltött 10-12 óra alatt magányában és unalmában feje tetejére állította a lakást. Mivel naponta legalább 3-szor kellene sétálnia, így persze bepisilt és nagy dolgát is a szőnyegre végezte el, hiszen már nem bírta tovább tartani. 

Szóval nem elég, hogy a családnak ételt kell készíteni, még mielőtt hozzá kezdhetne, össze kell takarítsa a romokat. Majd, amikor végzett a háztartással, jöhet az esti séta, ami persze ismét rámarad, hiszen Pistike/Rozika edzésen, szakkörön van, vagy éppen másnapra készül a leckével, tanulni valóval. Egy-két alkalommal anya szóváteszi, hogy nem erről volt szó és jó lenne, ha valaki még besegítene, amit természetesen alkalmanként meg is tesz apuka, vagy a gyerkőc, de persze a lelkesedés hamar elillan. Egyszer azért, mert az eső esik, máskor azért, mert nagyon hideg van, vagy éppen meg lehet fulladni a melegtől. Ez így megy hetekig, netán hónapokig.

Eközben Süti csak nő és nő. Egyre nagyobb. Egyre többet eszik. Egyre nagyobb a mozgás igénye. Ekkor elkezdenek utána olvasni, hogy mit is kell tudni arról a fajtáról, amit megvásároltak, majd rájönnek: még nagyon az út elején vannak, és már most rengeteg dolgot elrontottak. Főleg azt, hogy megvették a kutyát.

Elkezdődik a tanakodás. 10-15 évig minden egyes nap ez a tortúra? Ezt így nem fogják bírni. Rájönnek, hogy a kutyának 4 óránál többet nem igazán lenne szabad egyedül lennie, amit a család jelenlegi életritmusa egyáltalán nem tud számára biztosítani, ahogy azt sem, hogy naponta legalább egy-egy órát aktívan foglalkozzanak vele. A helyzet pedig előre láthatóan a következő 5-10 évben nem is fog változni. És akkor a nevelésről, ne adj isten kutyaoviról, kutyaiskoláról már beszélni sem merek.

Megszületik a döntés:  A KUTYÁNAK MENNIE KELL!!!

Elkezdenek ismerősök között érdeklődni, hátha valakinek kell a Süti (és ez még a jobbik eset), de mivel senki nem tart igényt a kutyára, menhelyre kerül. 

Rácsok mögé zárják. Nem érti mi történik. Az utolsó pillanatig él a remény a kicsi szívében, hogy visszajönnek érte. De telnek múlnak a napok és egyre világosabbá válik számára: IMÁDOTT CSALÁDJÁT NEM LÁTJA TÖBBÉ! Nem érti mi történt. Nem tudja mit csinált rosszul, hiszen ő csak magát adta. Azt ösztönei szerint cselekedett. Csak egy kis törődést, egy kis figyelmet szeretett volna... és most itt van. Rácsok mögött. Fázik és nem érzi azt a jóleső csiklandozást a pocakjában, amikor degeszre tömte magát finomságokkal. Hiszen vannak még rajta kívül több tizen, akiknek kell az étel, nem jut annyi, hogy mindenki teleehesse magát...

Elveszti a hitét, elveszti a reményt. Szemében már csak bánat és könnyek tükröződnek a félhomályban. Vár. De nem tudja mit. Egyik nap ugyanúgy telik, mint a másik. Egy-egy bajtárs eltűnik, soha nem látja többet. Vajon mi történik velük? 

Az ünnepek elmúlásával megnő a menhelyre került kutyusok száma, mert a családok meggondolatlanul vásárolnak kutyát ajándékba. A KUTYA NEM JÁTÉK! Nem egy plüss állatka, amit ha megunok a sarokba dobok, elajándékozom, vagy kilököm a kukába. Egy kutya 10-15 évre VÁLLALT FELELŐSSÉG! Olyan, mintha az embernek születne egy gyermeke, aki soha nem tanul meg beszélni és soha nem lesz annyira önálló, hogy elássa magát. 10-15 évig a TE felelősséged, a TE kötelességed hozzá méltó módon gondoskodni róla, biztosítani számára a boldog kutya életet.

Mielőtt döntesz: JÓL GONDOLD ÁT! 

  • hogy tényleg akarsz kutyát, annak minden problémájával és persze szépségével együtt.
  • hogy tudsz-e elég időt és pénzt szánni a tartására.
  • hogy milyen az életritmusod és annak megfelelően válassz fajtát. Előre olvass a fajtákról és az alapján hozd meg a döntést, de utólag kapkodja azon, hogy "Te nem ilyen biciklit akartál..."

És ha mindent latba vetve úgy döntöttél, hogy IGEN, kutyát szeretnél, akkor nézz körül a környékbeli menhelyeken és fogadj örökbe egy árvát. Hiszen így két kutyus életét is megmentheted. Azét, akit örökbe fogadsz és azét, aki a helyére kerül.

SOHA NE FELEDD! 

 " Egyszer, s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelidítettél..."                                                        - Antoine de Saint- Exupéry: A kis herceg -