A kutya érkezése
Először is tisztázzunk valamit! Kutyát tartani nem kötelező és nem életbevágóan fontos. Ha mégis úgy döntenél, hogy szeretnél egy négylábú kedvencet, tudomásul kell venned, hogy egy élőlénnyel társulsz. Ez rengeteg alkalmazkodást igényel, hiszen ő is közöttünk, velünk együtt akar élni. A kutya nem egy szobanövény, amit beállítok a sarokban, gyönyörűen néz ki, amikor kedvem van, odamegyek, becézgetem, de alapvetően csendben, mozdulatlanul fekszik. Otthont adj neki és ne börtönbe zárd. Ehhez szeretnék egy kis segítséget adni.
Döntő pillanat, amikor a kutya először érkezik leendő otthonába, ezért fontos, hogy a család minden tagja felkészülten várja, és csak azok legyenek jelen a nagy pillanatban, akikkel együtt fog élni. A sógor, koma, jó barát majd jöhet haverkodni, ha kutyánk már biztonságban érzi magát az új helyen.
Másik nagyon fontos dolog, hogy ne legyen körülötte zűrzavar. Akármennyire is vártuk az érkezését, és akármennyire is szeretnénk már végre játszani, tanulni, foglalkozni a kutyával, ne táncoljuk körül, ne kínálgassuk étellel, vízzel, jutalom falattal, ne kezdjünk el mindenfélét beszélni hozzá.
Nemes egyszerűséggel csak tegyünk egy itató tálba vizet, mutassuk meg kutyánknak, hogy hol találja, és bízzuk rá, hogy iszik, vagy majd később visszatér. Ha ezt megtettük, hagyjuk békén. A családnak el kell fogadnia, hogy a kutya ahhoz az emberhez kötődik, akivel először kontaktál, vagy A GAZDIHOZ. Nagy valószínűséggel a leendő gazdi végzi a kutya beszerzését és a későbbiekben is fog vele legtöbbet foglalkozni. Természetesen a család többi tagját is elfogadja, szereti, de - főleg egyes fajtáknál - a kötődés a főnökkel alakul ki. Nem véletlenül nem falkavezért írtam, de ez külön téma lesz.
A kutya életében FONTOS továbbá a rutin kialakítása, ezért saját kényelmünket soha nem helyezhetjük a kutya szükségletei elé. Ezen ritmus felborulása a kutya számára súlyos konfliktusokat, pszichológiai szenvedést okoz, nyugtalanná válik. Menhelyről örökbe fogadott kutyáknál ez hatványozottabban érvényes, mert az ő életükben már számos törés volt, így minden eltérés a megszokottól félelmetes számukra.
Nagyon FONTOS A TÜRELEM! A kutyának több-kevesebb idő kell, amíg helyére teszi az új helyet, az embereket, és megtanulja a szabályainkat. Az első minimum 2 hónapban sok lesz a súrlódás, de ha következetesen és türelmesen nevelgetjük, tanítjuk kutyánkat, később meghálálja a kitartásunkat. Ehhez rengeteg empátiára van szükség, mely segít, hogy a kutya szorongása megszűnjön, és beépüljön az új világának kapcsolatrendszerébe.
Természetes közegükben soha nem fordul elő, hogy a rangban magasabban álló az alacsonyabb rangban álló egyed kegyeiért esedezik. Ezért ne essünk abba a hibába, hogy jutalomfalatokkal, és rengeteg simogatással igyekszünk kialakítani a kötődést a kutyában. El kell fogadnunk, hogy a kutya ragadozó állat, mely hierarchikus rendszerben él, szüksége van rá, hogy ilyen hierarchikus közösségben éljen.
Nagyon fontos alapszabály, hogy soha ne versengjünk a kutya kegyeiért, mert ettől infatntilis kölykök leszünk a szemében, melytől úgy érzi, hogy át kell vennie a vezető szerepet, ami pedig ahhoz vezet, hogy a gazdát rangban maga mögé utasítaná. Ennél nagyobb hibát talán nem is lehet elkövetni a kutya nevelése során. Ugyanis a kutya saját szemszögéből a család következő képpen néz ki:
- A GAZDA: Ő a legerősebb, legszebb, legokosabb
- A KUTYA: A gazda után a legerősebb, legszebb, legokosabb
- A TÖBBIEK: A család többi tagja, akik védelemre szorulnak és segítenek eligazodni ebben a kutya-ember világban, ami kissé bonyolult számukra.
- ÜRES TÉR
- MINDENKI MÁS: Ide tartozik mindenki, akivel nem él egy fedél alatt. Itt vannak különbségek azért. Akik sűrűn jelen vannak az életünkben, sikerrel közelíthetik meg a "falkát" és előbb utóbb a kutya szemében elfogadottá válik a jelenlétük. És vannak, akik olykor felbukkannak, de a kutya számára szintén átkerülnek haver státuszba. De rajtuk kívül mindenki más gyanús, bármikor feltűnhet az ellenség, aki ártani akar a gazdának, vagy a családnak, így a kutya eleget tesz a génjeibe zárt törvénynek és folyamatosan őrködik.
Szóval nagyon fontos, ha úgy döntünk, belevágunk a kutyázásba, legyünk türelmesek, empatikusak, kitartóak, következetesek és tudjuk elfogadni a kutya sajátos igényit, törvényeit, amely elé soha nem helyezhetjük a saját kényelmünket.